Szentjakabi
ikerház
Az épület helyi szabályozás értelmében szabadon álló, minden oldalról kerttel körülvett. Elő-, oldal- és hátsókertek szabályozott méretéből adódóan kényelmesen elhelyezhető.
A kétlakásos lakóépületet két, egymással szembefordított, azonos alaprajzú, tömegű épületfélből terveztük, melyeket bizonyos mértékben eltolva helyeztünk el. Ez által az épület nem mutat egyszerűen tükrözött feleket, egységes, de ugyanakkor egyedi, megjelenésű.
A földszinten egy nagyméretű konyha-étkezőt-nappali helyiségcsoportot kívánunk kialakítani, egy vendégszobát, wc-zuhanyzó helyiséget, valamint a konyha funkciót kiegészítő kamra helyiséget. Az emeltre feljutást a közlekedő funkcióból biztosítottuk, mely így szeparáltan oldja meg a privát szférába közlekedést.
Fontos tervezési elvárás volt a kertkapcsolat, melyet a nappali-étkező funkcióhoz kapcsoltan oldottunk meg, így a ház alapterülete a terasszal, kerttel kiegészül.
Az emeleti szinten 3 hálószoba, nagyméretű fürdőszoba, gardrób és háztartási helyiség helyezkedik el, mely egyben a gépészeti funkciókat is magába foglalja.
Az épület megjelenését a bejárati és a két épületfélt elválasztó, szalagszerűen felfutó homlokzat felületek sötétbarna színezése határozza meg, míg az épület többi homlokzat felülete egyszerű fehér vakolt felület. Az alacsony hajlásszögű tető egyszerű PVC lemez szigetelést kap, de meghatározó látványt a párkány ad. A nyílászárók 6 kamrás műanyag szerkezetek, 3 rétegű, Ug=0,6 W/m2K üvegezéssel, fóliázott kivitelben. A korlátok perforált acéllemezből készülnek.
Az épületet két oldalról fedett-nyitott gépkocsi beálló egészíti ki, mely vasbeton szerkezetű, vakolt felületű.
A terep kismértékben rendezésre kerül, az alépítményből kitermelt talajt kívánjuk az épület körül elrendezni.